Sziasztok!

Aki régebb óta követ engem, annak valószínűleg nem lesz új a 101-1001 kihívás témaköre. Anno még az Emlékbuborékos időben kezdtem el, de aztán be kellett látnom, hogy változik az ember, már nem azok a fontosak a számomra, amiket akkor ott meghatároztam – például ma már nem vennék körömlakkot sem -, ezért úgy döntöttem, újrakezdem ezt a kihívást, és ma erről lesz szó a blogon.

Aki nem ismerné ezt a challenge-et: a lényege, hogy 101 pontot kell összeírni, amire van 1001 napunk, hogy teljesítsük őket. Én a 101 pontot négy részre osztottam: a háztartásra, lakásra, blogra és személyesre. Talán egy-egy rész kissé értelmetlennek tűnhet majd nektek, azonban ebben a bejegyzésben nem szeretnék magyarázkodni arról, mi miért került fel a listára, ugyanis a legtöbbről szeretnék majd bejegyzést készíteni, vagy ha azt nem is, akkor Instagramra képet posztolni – annyit azonban elmondanék, hogy a ház/lakás témakörben azért van ennyi “vásárlós” pont, mert ugye lakásfelújításban vagyunk, és nem sikerült teljesen elvonatkoztatnom ettől. Sebaj, így legalább előttem fog lebegni a cél, mi hogyan is nézzen majd ki a felújítás után. A teljesített pontokat ki fogom majd emelni zölddel, hogy látszódjon, hol is tartok, illetve ha készül hozzájuk bejegyzés, kép, azt mellette linkelni fogom. 

A kihívás kezdete: 2016. 10. 05.

A kihívás vége: 2020. 07. 02. 

Na de akkor lássuk is, mi az a 101 dolog, amit teljesíteni szeretnék 1001 nap alatt.

Háztartás

1. Lecserélni a zacskókat vászonszatyrokra

2. Vezetni a bevételeket / kiadásokat

3. Lapos felmosót venni

4. Elérni, hogy A se használjon nejlonszatyrokat

5. Megtanulni csíkmentesen ablakot mosni

6. Venni egy levéltartót, és abban tárolni a leveleket, számlákat egy helyen, nem szanaszét a lakásban

7. Megtanulni még több ételt főzni

8. Saját receptes füzetet készíteni

9. Befőttet, savanyúságot elrakni

10. Havi nagybevásárlásokat tartani

11. Nálunk tartani egy karácsonyi ebédet/vacsorát

12. Műanyag tárolók helyett üveget használni

13. Megfőzni egy teljes menüt csakis saját kertben termesztett zöldségekkel, gyümölcsökkel

14. Tudatosabban vásárolni

15. Áttérni a szelektív hulladékgyűjtésre

16. Zöldséget, gyümölcsöt maximum piacon vásárolni

17. Komposztálót kialakítani

18. Vadgesztenyéből mosószert főzni ( 2017. 10. 27. ) LINK

19. Legalább 5 tisztítószert házilag elkészíteni

Ház/lakás

20. Összenyitni a leendő nappalit az étkezővel

21. Megcsinálni / megcsináltatni a tisztítószeres szekrényt

22. Kifesteni a házat

23. Új, egyedi tervezésű konyhaszekrényt készíttetni

24. Rendszerezni az iratokat

25. Kialakítani a lakás stílusát

26. Lecserélni a kádat zuhanyzóra

27. Fűszerkertet kialakítani

28. Új széket venni az íróasztalhoz

29. Venni egy szép ágyneműhuzatot

30. Még több zöld növényt szerezni a lakásba

31. Új, króm/ezüst színű hűtőt venni

32. Venni egy mosogatógépet

33. Polcrendszert készíteni a kamrába

34. Kialakítani egy szép virágoskertet

35. Új rózsatöveket venni

36. Teraszt készíteni

37. Kiülős-grillezős részt kialakítani az udvaron

38. Szebb járdát készíteni

39. Lefesteni kívülről a házat

40. Madáretetőt készíteni

41. Beszerezni egy hintaágyat a teraszra

42. Saját dísztököt termeszteni

43. Szép új függönyöket venni az egész lakásba

44. A felújítás során sok-sok konnektort készíttetni

45. Szögletes mosdókagylót, mosogató tálcát venni

46. Növényt rakni a fürdőszobába

47. Új, egységes, kényelmes evőeszközszettet venni

48. Gardróbszekrényt venni

49. Kényelmes kanapét venni

50. Üvegházat készíteni

51. Új házszámtáblát kirakni

52. Vicces kutyás-cicás táblát készíttetni a kapura

53. Átköltözni a saját szobánkba

54. Az évszakhoz illő díszpárna-huzatokat használni

55. Venni egy meleg, puha plédet

56. Kialakítani egy megfelelő tárolási rendszert a könyveknek

57. Gyógynövényeket ültetni

58. Kidekorálni a lakást Halloween alkalmából

59. Feldíszíteni a lakást karácsonyra

60. Mosókonyhát kialakítani

Blog

61. Elérni Instagramon az 1000 követőt

62. Elérni Facebookon az 500 követőt

63. Tartani a blog fő témáit, nem kicsapongani

64. Együttműködni más bloggerekkel

65. Minden héten legalább két bejegyzést posztolni

66. Legalább egy bloggereseményen részt venni

67. Fejlődni a termékfotózásban

68. Live adást készíteni Instagramon

69. Nyereményjátékot indítani

70. Nyereményjátékon nyerni

71. Névjegykártyát készíteni a blog miatt

Személyes

72. Venni legalább egy üveges Yankee Candle gyertyát

73. Kipróbálni legalább 3 “új” márka viaszait

* Bolsius (2017. 10. 21.)

74. Citromfát nevelni

75. Virágzásra bírni egy kaktuszt

76. Kapszula gardróbot kialakítani

77. Egyszerűsíteni a használt kozmetikumok körét

78. Cruelty free és natúr/bio termékekre váltani

79. Határidőnaplót használni egy évben végig

80. Levelet írni magamnak és az 1001. napon felbontani

81. Eljutni az Ikeába

82. Élő fát állítani karácsonykor, amit közösen választunk ki

83. Végigfotózni egy napomat

84. DD (December Daily) naplót készíteni

85. Lefotózni a cicákat és a kutyát a karácsonyfa alatt

86. Külföldről csak ott kapható Yankee Candle illatot rendelni

87. Beszerezni három Reader’s Digest könyvet

88. Elvégezni egy újabb tanfolyamot

89. Venni egy olyan telefont, ami szuper képeket készít

90. Cikket írni egy magazinba

91. Lecserélni a régi laptopot egy újra

92. Minden évben saját készítésű karácsonyfadíszt készíteni

93. Sikereket elérni a munkámban

94. Vért/vérplazmát adni

95. Előhívatni néhány kiránduláson készített képet

96. Rendszerezni a táskám tartalmát

97. Eladományozni a nem használt ruhákat

98. Javíttatni / takartatni a tetoválásomat

99. Fülpiercinget csináltatni

100. Venni egy igazán egyszerű, hétköznapi ezüst ékszert

101. Teljesíteni a lista minden egyes pontját

Ti hallottatok már erről a kihívásról, esetleg van nektek is saját listátok? Ha igen, linkeljétek be kommentben. 🙂

  • Orsi

    Ez nagyon jó. Amúgy szerintem a termékfotózás az nagyon megy neked. Különben ez a 101 cél, nagyon reális, és a legtöbbet én is szeretném teljesíteni, mégha nincs is listám. Levéltartót egy hónapja vettünk a pepcobol és nagyon tetszik. Az nagyon jó ötlet. ☺

    • A levéltartót szintén én is Pepcoban néztem ki, az lesz az áldozatom. 😀