Sziasztok!

Így szeptember elején szerettem volna valami olyan parfümöt vásárolni, ami nem túl fűszeres, tehát nem a tipikus őszi illat, de nem is nyárias – átmenetre vágytam a kettő között, olyan illatot kerestem, ami nyár végén / ősz elején megállja a helyét, így az összetevők alapján megvásároltam az Elode Essence d’Or darabját, amiről ma lesz szó.

Elode Essence d’Or

Magáról a márkáról ezelőtt sosem hallottam, igazából annyit sikerült kiderítenem, hogy ez egy francia parfümház, akik “luxusillatokat” terveznek. Azért az idézőjel, mert én azért erre a parfümre nem mondanám azt, hogy luxusdarab, sem az üveg, sem az ár, sem az illat tekintetében.

Ettől függetlenül az üvegcséje tetszik, bár mivel kicsi és duci, nem túl egyszerű használni, de nem is megoldhatatlan. Méretéből adódóan nem éppen táskabarát, de ha áttöltünk belőle egy parfümszóróba, máris magunkkal tudjuk vinni.

Na és az illat… Kellemes, kissé fűszeres, gyümölcsös darabról van szó, ahol a gyümölcsök édessége kiegyensúlyozza a fűszerek vadságát. Nyitáskor előre tolakodik a rózsa, ami kissé megosztó lehet – nekem sem jön be annyira, de szerencsére másodperceken belül átveszi a vezetést a jázmin, és a kettő együtt kellemes elegyet alkot. A szívjegyben csatlakozik hozzájuk a magnólia friss, finom illata, majd leszáradáskor előbukkan a pézsma és a borostyán füstös aromája. 

Egy kellemes, talán kissé túl gyümölcsös, és kevésbé fűszeres illatról beszélünk, szerintem augusztus végére / szeptemberre tökéletes választás lehet, én utána már inkább a vadabb, erőteljesebb illatokat preferálom.

A tartóssága csapnivaló, sajnos a kifújást követő pár órán belül teljesen eltűnik, még bőrközelben sem lehet érezni, így muszáj újra és újra használni – viszont mivel az üvegcse 100 ml parfümöt tartalmaz, így jó ideig kitart.

Típus: edp

Kiszerelés: 100 ml

Ár: 2210,-

Beszerzőhely: Notino webáruház

Értékelés: 7/10

Ti így augusztus végén milyen illatokat szerettek hordani? Mikor kerülnek elő nálatok az őszi parfümök?