Sziasztok!

Eredetileg nem akartam január elseje előtt bejegyzést posztolni már, azonban észrevettem, hogy ez a poszt sikeresen a piszkozatok között maradt, így mégis közzéteszem. Ebben a bejegyzésben szeretném megmutatni nektek azokat a termékeket, amiket idén a Notinotól kaptam, és azóta is nagy kedvenceim – lesz itt parfüm, hajápolás, viaszok, szóval elég vegyes a felhozatal.

Amit tudni kell, hogy ezen termékek mindegyikét a webáruháztól kaptam tesztelésre, és a legtöbbről készült is bejegyzés, ahol van, ott be is fogom linkelni, hogy el tudjátok olvasni róluk a teszteket.

Farmona Herbal Care kondicionáló spray – teszt

Ha egyetlenegy olyan terméket kellene kiemelnem, amit a legjobban megszerettem az év során az ez lenne. Anno a samponjával együtt rendeltem meg, és az első tesztelések során szépen le is írtam őt, ugyanis nem voltam tőle elájulva. Azonban a hetek során használgattam, és mára akkora kedvenc lett, hogy újra fogom rendelni, mert már alig van az alján.

Ziaja Cooling mist testpermet – teszt

Bátran állíthatom, hogy ha nem lett volna ez a testpermet magam sem tudom, hogyan vészeltem volna át ilyen könnyedén a nyarat. Nagyon nagy kedvenc lett a nyári hónapok során, itthon előszeretettel fújkáltam úgy, hogy előtte a hűtőben pluszban lehűtöttem, de számos kirándulásra is jött velem, ugyanis a kiszerelése pont táskába való. A legszuperebb testpermet, amit valaha próbáltam, és bár még van belőle egy pici, szerintem nyáron újra fogom vásárolni.

Avon Mesmerize Black parfüm

Erről a parfümről nem készült külön bejegyzés a blogra, amit nem is érthetek, hogy fordulhatott elő, hiszen nagy kedvencemmé vált az ősz során. Eddig féltem az Avon parfümöktől, ugyanis egy-két összetevőt kivéve nagyjából ugyanazzal az illattal rendelkezik az összes, azonban a Mesmerize Black visszaadta a hitemet, ugyanis ez egy nagyon szuper, hihetetlenül finom, őszies parfüm.

Air Wick téli kiadású elektromos légfrissítők – teszt

Nem is olyan régen készítettem róluk bejegyzést, és azóta is előszeretettel használom őket. Az év során több Air Wick kedvencem is lett, de ezek azok az illatok, amik abszolút elrabolták a szívemet. A karácsonyi készülődés során is ők biztosították azt, hogy a lakásunk finom illatú legyen, és ha kellene sem tudnám őket rangsorolni, mindkettőt imádom.

Teafaolaj – teszt

Mindig is szerettem volna kipróbálni a teafaolajat, de ez hónapokig húzódott, míg nem egyszer megrendeltem a képen látható darabot a Notinóról. A linkelt bejegyzésben főleg a háztartásbeli szerepéről írtam, azonban azóta – sajnos vagy nem sajnos – volt lehetőségem letesztelni azt, hogy mihez tud kezdeni a pattanásokkal, és le vagyok nyűgözve tőle. Az illatát – szagát – azóta sem kedvelem, azonban takarítás során nem érződik nagyon, és bár egy ideig kellemetlen, mikor konkrétan az arcomra viszem fel a pattanásokra, mégis megéri ezt a kis szenvedést, mert a hatása lenyűgöző.

Yankee Candle tartsok

A Notino webáruháznak hála 2017-ben rengeteg új viaszt próbálhattam ki, amiért nem győzök elégszer köszönetet mondani. Mivel a kedvenc illatok között van már olyan, amit elhasználtam, így csak megemlíteném azokat a darabokat, amiket tavaly nagyon megszerettem. A Fireside treats ugyan nemrég került hozzám, mégis nagy kedvencé nőtte ki magát azóta, decemberben elég sokszor nyúltam érte. Szintén a téli/karácsonyi időszak alatt lett nagy kedvencem a Mandarin cranberry, amit biztosan meg fogok még vásárolni, illetve a Red apple wreath, amit mintagyertya formában próbáltam, de szeretnék belőle viaszt is beszerezni.

A tavaszi, illetve a nyár eleji időszak három új, most már kedvencként emlegetett illatot hozott magával. A Honey blossom az, ami jelenleg az abszolút favorit tavaszi illatom olyannyira, hogy külön bejegyzést is szenteltem neki – link -.  A friss, virágos illatokon kívül engem teljesen le lehet nyűgözni a frissen mosott, napon száradó ruhák illatával, így talán nem túl meglepő, hogy szintén kedvencé vált a Fluffy towels és a Clean cotton tarts is, amikről egy összehasonlító bejegyzés készült a blogra – link -.

Kringle Candle viaszok

Ha nem lenne a Notino, valószínűleg soha nem ismerkedhettem volna meg a Kringle Candle márkával. Egyelőre nem próbáltam túl sok illatot még tőlük, azonban két kiemelkedő mégis van köztük: a Watercolors, amely azóta is hihetetlenül tetszik, illetve a Fresh air, ami szintén elrabolta a szívemet. Erről a két illatról egyébként olvashattok a blogon – link -.

Itt is szeretném megköszönni a webáruháznak a lehetőséget, hogy általuk újabbnál újabb termékeket tudok kipróbálni, ezáltal témákat adnak a blogbejegyzésekhez. Ti pedig lessétek meg a webáruházat, ahol minden, a bejegyzésben említett termék megtalálható hihetetlenül kedvező áron.