Sziasztok!

A mai bejegyzés a Tiszta otthon sorozat következő része lesz, amiben most kifejezetten fertőtlenítő szerekről lesz szó. Én magam az arany középút elvét vallom, tehát nem viszem túlzásba az otthonunk fertőtlenítését, viszont emellett odafigyelek rá, hogy meghatározott időközönként végigmenjek a lakás minden pontján. Ma csak három fertőtlenítő termékről szeretnék beszámolni nektek, azonban a közeljövőben lesz egy olyan bejegyzés is, amiben arról fogok mesélni, hogy melyek azok a területek a háztartásunkban, ahol a legjobban el tudnak szaporodni a baktériumok.

Milyen fertőtlenítőszert válasszunk?

Szerencsére manapság már nem kell egy bizonyos termékre ráfanyalodnunk, hiszen fertőtlenítő szerekből is rengeteg különböző opció megtalálható a boltok polcain. Vásárolhatunk akár nedves törlőkendőt, pumpás flakonút, vagy hajtógázzal működő darabot is. Én ilyen szempontból a pumpás verziót preferálom, hiszen ezzel szerintem hatékonyabban lehet dolgozni – ritkán, de szoktam venni törlőkendő változatot is, azonban a hajtógázas verziókat kerülöm.

Denkmit fertőtlenítő spray

Bár már több terméket is kipróbáltam ebben a témában, az abszolút kedvencem, amihez mindig visszatérek, az a Denkmit általános fertőtlenítő szere. Egyrészt imádom az illatát – nem tudnám túl jól leírni, igazából az a tipikus fertőtlenített – baktériummentes tisztaság illata van -, másrészt a kiszerelését is. Ez a termék kapható egyébként még kendő és hajtógázas spray kivitelben is, illetve a Denkmitnek van kifejezetten fertőtlenítő hatású textilöblítője is.

Egy fertőtlenítő spray hatékonyságát nehezen lehet ugyebár bizonyítani, én azonban bízom benne, hogy ez a termék hozza azt, amit ígér. A felhasználása igen sokoldalú, alkalmas a fürdő, WC, konyha, gyerekszoba, szőnyegek, kárpitok, matracok és cipők kezelésére is, ráadásul maga a használat sem vesz sok időt igénybe, ugyanis 5 perc behatási időt kell neki hagyni. Én ezt szoktam a legtöbb felülethez használni, például a wc ülőkét, az ágymatracot, a konyhapultot, sőt, a telefonomat is ezzel szoktam fertőtleníteni.

Beszerzési hely: Dm

Ár: 499,-

Sanytol univerzális fertőtlenítő

Mióta rábukkantam a Denkmit termékére, azóta ritkán kísérletezem más fertőtlenít szerekkel, azonban egyszer volt egy kuponom a Sanytol termékekre, és győzött a kíváncsiságom, ezért lecsaptam az univerzális fertőtlenítőre. Ennek az illatát imádom – eukaliptuszos -, egyedül a flakonjával nem vagyok megelégedve, ezért használom ritkábban. Sajnos azt vettem észre, hogy túl nagy sugárban szórja a permetet használat során, így például ha végigfújom vele a wc ülőkét, akkor körülötte minden más is nedves lesz. A leírás szerint 5 perc behatási idő után baktericid és virucid ( a Herpes simplex és a H1N1 influenza vírussal szemben ), 15 perc alatt fungicid hatású, tehát egy komplex, összetett termékről van szó.

A Sanytol a fertőtlenítés mestere, hiszen az összes terméke tartalmaz fertőtlenítőszert. A választék hatalmas, az univerzális szer mellett kapható külön fürdőszobai és konyhai spray, fertőtlenítő és szagtalanító textilspray, cipőhöz használatos spray, poratkairtó permet, nedves törlőkendő, illetve antiallergén fertőtlenítő spray is, ráadásul az univerzális és antiallergén verziókhoz külön utántöltő is megvásárolható. Én ezt a terméket főleg úgy szoktam használni, hogy egy tiszta törlőkendőre fújok belőle annyit, hogy kellően nedves legyen, és ezzel törlöm át a villanykapcsolókat, konnektorokat, kilincseket, alkalmanként a telefonokat is.

Beszerzési hely: Dm

Ár: 999,-

Sanytol fertőtlenítő mosószeradalék

Bár talán ez a termék elsőre kicsit kilóghat a sorból, azonban én még is szeretném megemlíteni, hiszen nem csupán permetezéssel lehet fertőtleníteni dolgokat, hanem már a mosás során is. Én ezt a terméket a Dm kedvencek – A szebb otthonért dobozban kaptam, azóta pedig előszeretettel használom. A Sanytoltól megszokott módon többféle kivitelben elérhető a termék, a mosószeradalék mellett létezik egy por változata is, ami fertőtlenítő és folteltávolító tulajdonsággal is bír.

Ez a termék nem tartalmaz klórt, és elpusztítja a baktériumokat, gombákat, vírusokat a textíliákból. A használata igen egyszerű, öblítő helyett lehet vele mosni, bár bevallom, én már használtam öblítővel együtt, de semmi baj nem lett tőle. Fontosnak tartom azt, hogy az olyan textíliák, mint az ágyneműhuzat, törölközők, fehérneműk, babaruhák, folyamatosan fertőtlenítve legyenek, de én minden egyes mosáshoz szoktam belőle használni attól függetlenül, hogy épp mit mosok. A ruhákat nem fakítja, nem hagy foltot rajtuk, és semmilyen kellemetlen illatuk nem lesz tőle.

Beszerzési hely: Dm

Ár: 999,- ( most 499 forintért kifutó termék a Dmben )

Ti szoktatok fertőtlenítő szereket használni? Melyik a kedvencetek?