Sziasztok!

A tavasz és a nyár a virágokról szól, legyen szó akár cserepesről, akár vágottról – a mai bejegyzésben az utóbbiról lesz szó, és olyan praktikus tanácsokat fogok adni nektek, amikkel megnövelhetitek ezeknek az élethosszát. Elöljáróban annyit elmondanék, hogy én inkább cserepes/szabadföldi-virág párti vagyok, de sokakkal ellentétben én nem vetem meg a vágott verziókat sem – ez a bejegyzés pedig azoknak szól, akik szeretnének hetekig gyönyörködni a vázában lévő virágokban.

Hinnétek, hogy a képen lévő virágcsokor lassan két hetes lesz? Ugye, hogy nem? Van pár olyan tipp és trükk, amit ha betartatok, akkor a ti virágcsokrotok is hetekig fogja díszíteni a lakást. 

Tedd minél magasabb vázába a virágokat!

Minél több friss víz van alattuk, annál jobban fogják érezni magukat, ezért nem érdemes túl picibe összenyomorítani őket.

Szedd le az alsó leveleket!

Alap szabály, hogy a levelek ne érjenek a vízbe, mert azok elrothadnak, és elősegítik a baktériumok elszaporodását. Ez főleg olyan virágoknál fontos, amik apró levelekkel rendelkeznek, mint a rózsa, orgona, stb.

Frissítsd fel őket naponta!

Minden nap vágj le a szárából egy két centit ferdén, így a friss vágáson keresztül több vizet tud felszívni. Fontos, hogy ferdén ejtsük meg a vágást, hiszen így nagyobb felület áll a rendelkezésére ahhoz, hogy még több folyadékot magába tudjon szívni.

Cserélj naponta vizet!

Ahhoz, hogy rendkívül sokáig gyönyörködhessünk a vágott virágokban szükséges, hogy naponta kapjanak friss, új vizet, hiszen így a keletkező baktériumoknak nem lesz idejük hatni.

Bánj úgy velük, ahogy kell!

Hogy mit értek ezalatt? Minden virágnak meg vannak a maga igényei. Szárfrissítésnél például a legtöbbnek elég ferdén levágni a szárából, azonban a fás szárú virágoknál – például a rózsa vagy az orgona – érdemes kalapáccsal szétroncsolni kicsit a szárát, hiszen a fássága miatt kevesebb vizet tud felvenni, ezzel pedig elősegítjük azt, hogy elegendő folyadékhoz jussanak.

Tartsd hűvös helyen őket!

A cserepes virágokkal ellentétben a vágott verzióknak nincs szükségük melegre és napfényre, ráadásul hűvösben sokkal tovább fogják bírni. Ha napközben ez nem is megoldható, akkor is érdemes éjszakára hűvös helyet keresni neki, hidd el, meghálálja.

A virágok megmentője – a Clorox

Elsőre talán furcsa ötletnek tűnhet, de higgyétek el, működik. Rakj a virág vizébe pár csepp háztartási fehérítőt, ez ugyanis baktériumölő hatású, ezáltal a vízben sem hagyja elszaporodni a bacikat. Mellékhatásként a virágok szárai kifakulhatnak, kifehéredhetnek, én ez okból főleg olyan vázákat szeretek használni, amik nem átlátszóak.

Ha a fehérítő nem játszik…

Ha nem szeretnétek fehérítőt használni baktériumölésre, akkor van egy sokkal környezetbarátabb megoldás is: 1 liter meleg vízhez adj 3 evőkanál cukrot és 2 evőkanál ecetet, majd alaposan keverd el. Az ecet baciölő, míg a cukor plusz tápanyagot juttat a virágokba, ezáltal megnöveli az élettartamukat. Ecet helyett használhatunk néhány csepp vodkát is cukorral keverve, ugyanolyan jól fog működni a tipp – én már mindkettőt próbáltam, nekem beváltak.

Ti szoktatok vágott virágot tartani a lakásban? Ha igen, átlagosan meddig bírják nálatok? 🙂