Sziasztok!

Ritkán esik szó kozmetikumokról a blogon, pedig – mily hihetetlen 🙂 – én is használom őket, ráadásul rengeteg Notinos szerzemény között láthattok egy-két darabot. Éppen ezért arra gondoltam, hogy ma 6 olyan kozmetikumról mesélnék nektek, ami a kedvencem lett a Notino kínálatából – mivel ezek közül szinte már mindet elhasználtam, ezért a webshopból szedtem le hozzájuk képeket.

Mivel maguk a kedvenceim se tartoznak ugyanabba a csoportba, így random beszélnék most róluk, logikát ne keressetek benne.

Farmona Herbal Care Nettle sampon

Azt tudni kell rólam, hogy folyamatos harcban állok a hajammal: gyorsan zsírosodik, de a vége száraz, töredezésre hajlamos, és folyamatosan lelapul. Azt nem mondom, hogy ez a sampon csodát művelt vele, de az utóbbi évek egyik legkiemelkedőbb darabja volt számomra – éppen ezért rejtély, hogy miért is nem vásároltam még újra…

Farmona Herbal Care Nettle kondicionáló

Eleinte gyűlöltem ezt a terméket, nem éreztem semmit a hatásából, hiába fújkáltam minden hajmosás után a hajamra. Aztán elfogyott a sampon, és másikkal használtam együtt, és rá kellett jönnöm, hogy szuper cucc ez egyébként, csak a sampon elnyomta ennek a hatását. Hihetetlenül puha és fényes lett tőle a hajam, és a legjobban azt szerettem benne, hogy könnyen fésülhetővé tette azt.

Tea Tree teafaolaj 

Egy szóval jellemezve: imádom! Tudom, hogy a legtöbb teafaolaj hasonló – jelenleg például másik márkáét használom -, de ez lett számomra az etalon. Talán az ára miatt, hiszen 30 ml kerül 990 forintba, ami jónak számít – legalábbis az én városomban például ennek a többszörösét is elkérik egy ekkora adagért. Eleinte főleg a takarítás során használtam, azonban az utóbbi időben megbolondult a bőröm, úgyhogy most már az arcomra is használom oly módon, hogy a micellás vizembe csepegtettem jó pár cseppet, és összeráztam azt.

Ziaja Cooling mist testpermet

Ez a termék is ismerős lehet nektek, mert már volt róla szó a blogon. Tavaly szereztem be, akkor nyáron körülbelül a fél flakon fogyott el, azonban hűtőben tárolva idén is tudtam használni, és mostanra jutottam el odáig, hogy teljesen elfogyott. Imádtam nyáron a hatását, kellemesen hűsített, frissített, nagyon sokszor parfüm helyett is ezt fújtam magamra – természetesen ezt sűrűbben kell felfrissíteni az illata miatt, de így legalább többször lehet élvezni a hűsítő hatását is.

Palmolive Mint Shake tusfürdő

Ez volt életem első Palmolive Gourmet tusfürdője / fürdővaja, de már tervezgetem, hogy beszerzek belőle még pár illatot. Az illatán túl – ami isteni finom mentás, nyáron nagy sláger volt nálam – az állaga tetszett a legjobban, hiszen kicsit sűrűbb volt, mint a megszokott tusfürdőim, de szuper jól habosodott, így egy flakon sokáig kitartott annak ellenére, hogy én a kis változatot szereztem be belőle.

Avon Mesmerize Black parfüm

Én viszonylag ritkán szoktam parfümöt vásárolni, csak akkor, ha elfogy valamelyik kedvencem, viszont anno ennek az Avon darabnak nem tudtam ellenállni, és beszereztem – és egyáltalán nem bántam meg, sőt. Azóta ez a kedvenc őszi parfümöm, alig várom már, hogy idén is beköszöntsön ez az évszak, és végre megint ezt használhassam. Mély, kissé füstös, fásabb jellegű parfüm, abszolút olyan, amilyet én imádok.

Nektek van olyan termék, amit a Notinoról szereztetek be, és imádjátok? 🙂