Sziasztok!

Imádok turkálóba járni, és valamilyen oknál fogva mégis éveket hagytam ki két turizás között. Ennek talán az lehet az oka, hogy tiniként helyben volt a kedvenc turim, azonban 18 évesen átköltöztem egy másik városba, így bár ha nem is sokat, de buszoznom kell miatta. Tavaly december környékén viszont ismét elkapott a hév, és bár nem tűnhet soknak, de azóta három alkalommal is voltam, és rengeteg szépséggel távoztam – ezekről lesz most szó.

Elöljáróban annyit el szeretnék mondani, hogy – bár tőlem nem szokatlan, de – főleg fekete ruhákat szoktam keresni, ám néha vannak kivételek is. Az a turi, ahova én járok egy helyi kis üzlet, ahol három naponta változnak az árak ( hétfőn 300, kedden 200, szerdán 100, majd csütörtökön ismét 300, pénteken 200 és szombaton 100 forintba kerül a ruhák darabja ), ráadásul az áruk nagy része darabáras, és vállfán lógnak, tehát nem ládában kell turkálni értük – bár van ilyen részlege is. Én eddig csak szombatonként jutottam át oda, tehát minden, amit a képeken láthattok 100 forint / darab árba kerültek, de szeretnék egyszer végre bálabontásra is menni, biztos vagyok benne, hogy rengeteg szép ruháról lemaradtam már emiatt. No de akkor lássuk is, mikkel bővült az utóbbi időben a gardróbom.

Ugyan ritkán járok olyan helyre / eseményre, ahova kissé elegánsabban kellene öltözni, de sosem árt felkészülni ezekre a helyzetekre. A képen látható felsőbe első látásra beleszerettem, imádom a részleteit: az átlátszó anyagú ujját, a csipkés berakást a mellkasánál, a nyakrész hátsó oldalán található két kis gombot. Szinte hihetetlen számomra, hogy 100 forintért jutottam hozzá.

Szintén elegánsabb megjelenésű ez az átlátszó ujjú ing is, ami viszont kissé szűk rám ( bár van próbafülke a turiban, de soha nem lehet bejutni, mindig tele van ), ezért ez lett az én motivációs ruhám: az a célom, hogy minél hamarabb fel tudjam venni.

Szintén szuper fogásnak tartom a kép bal oldalán lévő ruhát, ami igazából overall. 🙂 A felső része nagyon tetszik, imádom, a nadrág részével van egy kis bajom, de szerintem valahogy orvosolni fogom, mert nagyon szeretném hordani – nem mellesleg H&M márkájú, hihetetlenül sok H&M-es dolgot lehet találni -. A jobb oldali egy Vero Moda darab, aminek az alsó szűkebb része tetszett meg a legjobban, illetve a kerek nyakkivágása.

A hihetetlenül egyszerű szabású pólót a mellkasi része teszi kissé izgalmasabbá, míg a pántos lenge felső az egyik legnagyobb kedvencem az összes ruhadarab közül, ugyanis konkrétan ilyen szabású darabot kerestem egy DIY projecthez, amiről valószínűleg lesz is poszt a blogon. 

A fentebb látható nyári ruhácska bár nagyon tetszik, valószínűleg mégsem fogom utcán hordani, ugyanis kissé zsákhatása van felvéve – viszont nyáron itthonra tökéletes lesz, ugyanis nagyon kellemes, lenge anyagból készült. 

Ezek a pólók alapjáraton szintén nem számítanak extrának, viszont a bal oldali darabon lévő ujjmegoldás, valamint a jobb oldali megkötős alsó része mégis kicsi pluszt ad nekik. 

A fentebb is látható hihetetlenül egyszerű szabású pulcsi, vagy a mellette lévő háromnegyedes ujjú darab szintén alapdarabnak számít ma már a gardróbomban, nagyon szeretem őket hordani. 

Az utolsó két fekete darab szintén semmi extra, talán a jobb oldali kötött kardigán az, ami kissé mutatósabb.

Na és akkor a színek… Nagyon ritkán hordok a feketén kívül szürkét is, és ennek a pulcsinak a színe nagyon megtetszett, úgyhogy úgy döntöttem, hogy jön velem haza, viszont a kék felsőnek a színe egyáltalán nem tetszik, viszont a fazonja igen, úgyhogy be fogom festeni – szintén érik róla egy bejegyzés. 🙂

Ti szoktatok esetleg turikba járni? Mi a véleményetek róla? 🙂