Pepcos szerzemények a közelmúltból

Sziasztok! Az utóbbi időben – talán nektek is feltűnt – kissé megfogyatkoztak a haul jellegű bejegyzések. Igazából konkrét oka nincs, hiszen szoktam vásárolni, csupán úgy döntöttem, hogy nem szeretnék túlságosan is vegyes, talán káosznak tűnő vásárlós bejegyzéseket, hanem inkább a tematikus mellé teszem le a voksomat. Ilyen lesz a mai is, amiben az utóbbi pár…

Strukturált váza egyszerűen

Sziasztok! Tudni kell rólam, hogy bár szeretem a színeket, mégis az olyan lakásdekorációkban, amik állandó szerepet kapnak a házban jobban szeretem az egyszerű, letisztult árnyalatokat – éppen ezért is vagyok annyira odáig a fehérért. Szerettem volna pár új vázát beszerezni, de a boltokban nem találtam olyat, ami igazán tetszene, szóval készítettem magamnak. 🙂 A különböző…

Ventilátor új köntösben

Sziasztok! Ma a hőmérő 36 fokot mutatott – már le sem tagadhatjuk, hogy tényleg itt a nyár. Igazi tél fanatikusként próbálom túlélni a hőséget, és ebben nagy segítségemre van a ventilátor. Évek óta nyúzom a kicsikét, és bár működik, látványra nem volt szép a kissé megsárgult, kissé kopott külseje, szóval úgy döntöttem, átdizájnolom kicsit, és…

Unalmasból egyedit rose gold sprayfestékkel

Sziasztok! Ha jól emlékszem, akkor körülbelül három éve indult hódító útjára a rose gold, mint szín, ám sikere a mai napig töretlen. Még mindig nagyon divatos, legyen szó akár ékszerről,ruházatról, vagy lakásdekorációról – én ma az utóbbi témakörbe eső projektet hoztam nektek, méghozzá ezzel a méltán híres és szeretett színnel. Be kell valljam őszintén, nekem…

Minimalista arcápolási rutin | termékek

Sziasztok! Soha nem volt még ilyen vagy ehhez hasonló bejegyzés a blogon, de a minap egyikőtök megkérdezte tőlem Instagramon üzenetben, hogy milyen arcápolási termékeket használok, és gondoltam készítek belőle egy bejegyzést. Amit elöljáróban tudni kell a bőrömről: szerencsére nincs túl sok gondom vele, pattanásaim nagyon ritkán vannak, illetve csak a T zónám száraz, vízhiányos, az…