Sziasztok!

Egy újabb DIY projekttel jelentkezem most nektek, ám a megszokottól eltérően ezúttal rövidebb bejegyzésről van szó, melynek egyik oka a projekt egyszerűsége, a másik pedig az, hogy ki sem látszom mostanában a munkából, és örülök, hogy sikerült elcsennem pár percet ennek a posztnak a megírására. Na de miről is lesz szó? Egyedi lábtörlőről, amelyet festékspray segítségével készítettem el. 

Az idő sürgetett, szóval közel sem mondanám tökéletesnek a végeredményt, azonban ez abszolút nem a termékek hibája, hanem az enyém – viszont legalább most már tudom, hogy mire figyeljek még jobban legközelebb. 🙂 Amiket használtam hozzá:

– lábtörlő

Pinty Plus Evolution festékspray RAL7042 Traffic gray színben

Pinty Plus stencil 

A projekt lényege inkább az volt, hogy kicsit kiismerjem a stencil használatát, illetve tudjak mesélni nektek is róla. Én az 5-ös számú geometrikus mintázatú stencilt választottam, de ti összesen 10 különböző darab között tudtok válogatni. Ezek a stencilek hajlékony, vékony műanyagból készültek, és még véletlenül sem kell kidobnunk használat után, hiszen alkohollal vagy vízzel – a festékspray típusától függően – tökéletesen letisztíthatóak, így bármikor újra tudjuk őket használni. 

Amennyiben csúszósabb felületen szeretnénk használni a sablont, úgy érdemes átfújni egy réteg visszaszedhető ragasztó spray-vel, aminek az előnye az, hogy nyom nélkül vissza lehet szedni a felületről, de cserébe nem is csúszkál el a sablon festés közben. Mivel a szőnyegen nem mozgott a stencil, én ezért ezt a lépést kihagytam – csupán ráhelyeztem a mintát a szőnyegre, és óvatosan lefújtam a festékkel. Mivel a sablon kisebb méretű ( 30×30 cm ), mint a szőnyeg, ezért nagyon óvatosan kellett fújni, hogy csak azokra a részekre jusson festék, ahova szeretném. Ezzel még nem is volt gond, ellenben annyira nem találtam a ritmust a készítés során, hogy nem sikerült utána jól illeszkedve felhelyeznem a sablont, így elcsúszott a minta – ez abszolút az én hibám, nem a terméké. 

Minden fújás után eltávolítottam a sablont, és még frissen letöröltem róla a festéket alkohollal. Mivel nem szerettem volna lakkot használni rá, ezért itt meg is álltam – viszont nem tudom, hogyan is viselkedne a mosógépben a festékspray-vel festett lábtörlő, így inkább dekor funkciót fog ellátni, mint tényleges lábtörlő szerepet. 

A sablon mintája viszont hihetetlenül tetszik, így biztos vagyok abban, hogy fogtok még vele projektet látni a jövőben. 🙂

!

Category : DIY