PintyPlus festékspray körkép

Sziasztok! Mint tudjátok, már hónapok óta kapcsolatban állok a PintyPlus magyarországi csapatával, rengeteg projektet az ő segítségükkel sikerült megvalósítanom – minden ilyen bejegyzést megtaláltok a DIY kategóriában -. Ezen okból többféle típust is kipróbáltam már a márka kínálatából, és mindegyik egy picit más és más, ezért úgy döntöttem, hogy a mai bejegyzésben mesélek kicsit nektek…

Képkeretből mágnestábla festékspray-vel

Sziasztok! Én tipikusan az az ember vagyok, aki szuvenírként mindig hűtőmágnest hoz haza mindenhonnan, ahol éppen kirándulni járt. Ez azzal jár, hogy bár az utóbbi időben nagyon ritkán van lehetőségünk kirándulni, mégis összegyűlt egy nagy adag hűtőmágnes az évek során. Egy ideig a hűtő oldalán tartottam őket, de szerettem volna valami szebb megoldást, ezért megörültem,…

Gyümölcs ihletésű nyári kaspók

Sziasztok! Tombol a nyár, itt a gyümölcsszezon, én pedig szeretek belőlük ihletődni is, nem csak fogyasztani őket. Nemrég azon gondolkoztam, hogy mégis milyen projektet készítsek ezzel az inspirációval, végül úgy döntöttem, hogy virágkaspókat készítek, hiszen a gyümölcsök mellett a virágok szezonja is most van. A kaspókon, a maszkolószalagon és a lakkfilcen kívül az alábbi festékspray-ket…

Strukturált váza egyszerűen

Sziasztok! Tudni kell rólam, hogy bár szeretem a színeket, mégis az olyan lakásdekorációkban, amik állandó szerepet kapnak a házban jobban szeretem az egyszerű, letisztult árnyalatokat – éppen ezért is vagyok annyira odáig a fehérért. Szerettem volna pár új vázát beszerezni, de a boltokban nem találtam olyat, ami igazán tetszene, szóval készítettem magamnak. 🙂 A különböző…

Ventilátor új köntösben

Sziasztok! Ma a hőmérő 36 fokot mutatott – már le sem tagadhatjuk, hogy tényleg itt a nyár. Igazi tél fanatikusként próbálom túlélni a hőséget, és ebben nagy segítségemre van a ventilátor. Évek óta nyúzom a kicsikét, és bár működik, látványra nem volt szép a kissé megsárgult, kissé kopott külseje, szóval úgy döntöttem, átdizájnolom kicsit, és…

Unalmasból egyedit rose gold sprayfestékkel

Sziasztok! Ha jól emlékszem, akkor körülbelül három éve indult hódító útjára a rose gold, mint szín, ám sikere a mai napig töretlen. Még mindig nagyon divatos, legyen szó akár ékszerről,ruházatról, vagy lakásdekorációról – én ma az utóbbi témakörbe eső projektet hoztam nektek, méghozzá ezzel a méltán híres és szeretett színnel. Be kell valljam őszintén, nekem…

Konzervdobozból evőeszköztartó kerti partikra

Sziasztok! Én már javában készülök a nyári szezonra ( habár az időjárás mostanában egyáltalán nem jó ), ugyanis terveim között szerepel egy kerti grillező készítése / kialakítása az udvaron, és túlságosan unalmasnak éreztem azt, hogy majd az evőeszközöket csak úgy letegyem az asztalra – ezért készült egy evőeszköztartó konzervdobozokból jeges kék színben, amit már most…

Betonproject 1: gyertya-és virágtartó

Sziasztok! Imádok új kreatív technikákat kipróbálni, ha pedig ezek nagyon könnyű elkészítéssel is kecsegtetnek, akkor képes vagyok teljesen rájuk kattanni. Ilyen nálam jelenleg a beton, mint alapanyag, amiből rengeteg fantasztikus dolgot lehet készíteni rém egyszerűen. Mivel teljesen beleszerettem ebbe a technikába, több dolgot is fogok készíteni a jövőben, így egy mini-sorozat keretén belül fogom megmutatni…

Pasztellszínű húsvét | DIY

Sziasztok! “Kisebb” kihagyás után újra itt vagyok, és csupán a  véletlen műve az, hogy újabb DIY poszttal érkezem – ígérem, nemsokára  lesz más téma is a blogon. Bár húsvétig van még másfél hét, szerettem volna nektek időben megmutatni egy-két dolgot, így ha ti is kedvet kaptok hozzá, akkor még időben elkészíthetitek. Bár imádok dekorálni, nálam…