Sziasztok!

Gondolom, nem mondok újat nektek azzal, hogy imádom az Instagramot – sőt, szinte függő vagyok. Naponta többször is lecsekkolom, ki mit töltött fel, illetve én is hetente többször rakok fel képeket – a mostani időszak kivételes, ugyanis épp fut a Fotópercek kihívásom, melynek keretén belül naponta kerül fel új kép. A mai posztban egy réginek számító Instagram tag-et hoztam nektek, szóval ha érdekel titeket, olvassatok tovább.

Még mielőtt azonban belevágnék a tag-be, hadd osszak meg veletek néhány infót a profilomról: jelenleg 678 kép található meg nálam, 446 ember gondolta úgy, hogy megéri engem követni, én pedig 128 felhasználót követtem be. Közel két és fél év alatt összesen 548 kommentet kaptam tőletek, és 16.3K  szívecskét gyűjtöttek be a képeim – ami másnak lehet nem tűnik soknak, nekem viszont igen, és hihetetlenül hálás is vagyok érte. 🙂 No de lássuk is a kérdéseket.

Mi az Instagram felhasználóneved?

Az utóbbi időben sokszor változott a nevem, ami valljuk be, nem épp előnyös. Azonban pár hónapja úgy érzem, sikerült megtalálnom a hozzám passzolót, így már niki_blogger néven találhattok meg.

Mikor csatlakoztál?

2014. január elején hoztam létre a saját fiókomat, ugyanis akkor vettem meg életem első okos telefonját – és szinte a legelső app, amit letöltöttem, az Insta volt.

Melyik volt az első képed, amit feltöltöttél?

Mivel is kezdődhetett volna az Instás “futásom”, ha nem Rony-val, az én drága pici kutyusommal? 🙂

Milyen gyakran posztolsz képeket?

Mint azt fentebb is említettem, heti 2-3 alkalommal szoktam átlagban, de vannak kirívó esetek, mint például a Fotópercek, ami miatt naponta teszek fel képet. Illetve hát attól függ, történik-e velem bármi izgalmas, mert ha igen, képes vagyok naponta többször is posztolni.

Melyik a legrosszabb fényképed, amit feltöltöttél?

Igazából ide sorolhatnám az összes olyan képemet, ami a régi telefonommal készült – elmosódott, életlen, gagyi fotók. Egyszer elgondolkoztam azon, hogy törlöm ezeket a képeket, de végül lebeszéltem magam róla, jó látni, hogy honnan indultam, és hova fejlődtem az évek alatt.

Milyen kép rendelkezik a legtöbb like-kal?

A legtöbb ( 129 ) lájkot a Balea tégelyes krémekről készült képem kapta, és az a vicces, hogy a második ( 100 ) és harmadik ( 85 ) szívecskével rendelkező képemen is Balea termékek vannak – úgy látom, szeretik ezeket a követőim. 😀 A negyedik legtöbbet kapott képem 75 embernek tetszett, ezen pedig körömlakkok szerepelnek.

Milyen típusú felhasználókat követsz?

Többnyire bloggereket, illetve olyan embereket, akik fotózással foglalkoznak. Néha becsúszik egy-egy ismerős, vagy épp céges profil, de nem ezek vannak többségben.

Privát vagy publikus?

Abszolút a publikus mellett teszem le a voksomat. El tudom képzelni azt, hogy valakinek szüksége van arra, hogy ne lássa mindenki a képeit, én azonban sokkal jobban szeretem azokat a profilokat, amik mindenki számára elérhetőek, az enyém is ilyen.

Melyikek a kedvenc képeid, amiket posztoltál?

Tudtam volna sokkal többet is hozni nektek, de azt hiszem, ez a 9 is bőven elég. Többnyire azokat a képeimet kedvelem a legjobban, amikhez valamilyen élmény fűződik. Balról jobbra, illetve fentről lefelé megosztanék veletek egy-két gondolatot a kiválogatott képekről.

1. Ez a kép azon a napon készült, mikor beköltöztünk párommal az albérletbe, és az első közös, kettesben eltöltött napunknak vágtunk neki.

2. Nincs kedvenc kép a kutyusaink nélkül, hihetetlenül édesek együtt. 🙂

3. Tavaly tavasszal voltunk kirándulni 3 napot a párommal, ami keretén belül meglátogattuk Aggteleket, Lillafüredet és Szilvásváradot is. Nagyon boldog napok voltak azok. 🙂

4. Az első közös karácsonyunkra készülődve megvásároltuk az első műfenyőnket.

5. Igazából ehhez a képhez rossz emlékek fűznek, de valahogy mégis olyan nyugodt hangulat árad a képből, hogy az egyik kedvencem lett.

6. Bárhova megyünk kirándulni, alap szabály nálam, hogy mindenhonnan hozok magammal egy hűtőmágnest. Mióta ez a kép készült, két új taggal is bővült a készlet.

7. A legutóbbi kirándulásunkról már írtam a blogon is, Szegeden jártunk a Füvészkertben, illetve megtekintettük a lepkekertet is, ami hihetetlenül nagy élmény volt nekem. 

8. Életem egyik legszebb pillanata volt, mikor megkaptam páromtól ezt a fényképezőgépet. Azóta kitárult előttem a világ, kezdem felfedezni a fotózás titkait, és rejtett vágyam az, hogy egyszer egy még komolyabb, DSLR géppel tudjak hódolni eme hobbimnak.

9. Az utolsó képet nem is olyan régen töltöttem föl Instára, ugyanis a kihívás egyik témája található rajta.

Mi a legutóbbi frissítésed?

Szintén az Instás kihíváshoz kapcsolódóan ma töltöttem föl a 7. nap témájára készült képemet, ami nem más, mint az épületek. 

Milyen típusú képeket posztolsz?

Igazából bármit, amit úgy érzem, szívesen megosztanék másokkal. Ezek lehetnek akár egy-egy fotózásom alkotásai, termékek, melyeket vásároltam, vagy épp apró, mégis szuper pillanatok az életemből.

Nos, ennyi lett volna ez a tag, remélem, tetszett nektek. Ti használjátok az Instagramot? Ha igen, írjátok meg a felhasználóneveteket, szívesen megnézném a fotóitokat. 🙂