Sziasztok!

A mai bejegyzés számomra igazán különleges, ugyanis nemrég volt lehetőségem interjút készíteni a Mosómami cég alapítójával, Radnainé Sitkei Krisztinával, és ezáltal én is – és majd most ti is – sok új infót kaphattam a cégről. Egyébként a Mosómamival nem először találkozhattok a blogon, ugyanis augusztus végén már írtam egy bejegyzést néhány termékükről, amit ide kattintva el is olvashattok. Ha pedig az interjú érdekel titeket, görgessetek tovább.

Kép forrása

Mielőtt azonban elolvasnátok a tényleges interjút, mindenféleképpen látogassatok el a Mosómami webáruházba, ahol nem csak a takarításhoz és mosáshoz vásárolhattok dolgokat, hanem lehetőségetek van kozmetikai szereket, növényi vajakat, olajokat, agyagokat is rendelni, természetesen mindezt zöld módon.

Mikor alakult meg a Mosómami cég? Honnan jött az ötlet?

Ahogy saját háztartásom lett, mindenki ajánlott egy színes, szuperillatos, erre-arra való takarítószert. Már akkor is egy idős szomszéd néni javaslatát követtem: ecet, mosószappan…Szóval a flakonok nem fogytak,csak porosodtak. A család nőtagjai gyanakvóan ellenőrizték minden alkalommal a tisztaságot. A férjem ugyanakkor az öblítők-mosóporok hatására mind inkább kiütéses lett. És akkor jött az osztrák kolléganő megváltó ajándéka: egy adag mosódió. Onnan nem volt megállás. A cég maga 2009 kora tavaszán alakult hivatalosan.

Miért pont Mosómami? Mi ihlette a nevet?

Férjem ötlete volt egyik este, amikor a saját álmainkon mosolyogtunk.Például, hogy milyen érzés lehet behozni egy konténer mosódiót Magyarországra. Sokáig tengeri szállítmányozással foglalkoztam, és ámultam a nagy cégek ide-oda szállítását.

Mi volt a legelső termék, amit forgalmazni kezdtél?

A mosódió. 🙂 A Sapos nevet holland mentorunktól kaptuk ajándékba, amikor ő nyugdíjba vonult. Ő fogta a kezünket az első palettáknál. Példamutató, örök érvényű üzleti etikát tanultunk tőle.

 

Hogyan döntöd el, milyen termékeket értékesíts? Csakis saját tervezésű dolgokat árulsz a webshopban, vagy más tervezőkkel is együttműködsz?

Ebben a szegmensben magasak az elvárások a minőséggel és az összetevőkkel szemben. Termékeinknek társadalmi üzenete is van. Igyekszünk eleget tenni elsősorban a vevői igényeknek. Mivel minden kommunikációs csatornán elérhetőek vagyunk, minket könnyű elérni, leinformálni. Van
néhány klasszikus,népszerű import termékünk (Sapdu mosógél, Klar marhaepe szappan), de a termékek zömét kollégáimmal együtt fejlesztettük és teszteltük. Így lehetünk hűek a vásárlóink és a saját elveinkhez.

Hogyan és hol készülnek a kozmetikumok, tisztítószerek?

Szerencsések vagyunk, mert lakóhelyünkhöz közel, a 17.kerületben tudtunk kialakítani kozmetikai és háztartási termék gyártó üzemeinket. Ide besétálhat az utcáról is bárki, de könnyű a viszonteladók dolga is. Hogy hogyan készülnek?:) Szívvel-lélekkel és néha verejtékkel…:)

Van kedvenc terméked az általad árusítottak között? A mindennapokban te is használod őket?

Mindig más a kedvenc. Amikor megjön egy-egy friss tétel virágvíz, sheavaj, argán olaj, újra és újra beléjük szeretek. A gyártási „maradék”-ot is elosztjuk egymás között otthoni használatra. Mivel más cégeknek is fejlesztünk és gyártunk (kizárólag „zöld” vonalon), büszkén viszem haza ezeket a remek magyar termékeket is. A munkám hátránya, hogy abszolút nem vásároltam se kozmetikumot se mosószert több éve…:). ..

Tervezed bővíteni a kínálatot ( ha igen, mikkel )?

Itt nincs megállás. Naponta érkeznek új, modern alapanyagok, illatanyagok, melyekből inspirációt merítek. Minden és mindenki változik,ez így van jól. Felgyorsult a világ és felnőnek újabb generációk új igényekkel. A környezetszennyezés is sürgető megoldásokat kényszerít ki. Az új arckrémünk (Eco-Z
Multiage mélyhidratáló) például kora huszonéveseknek is javasolt a légszennyezés okozta bőröregedés megelőzésére. A kíváncsiság ebben a szakmában előny :).

Innen is köszönöm szépen Krisztinának azt, hogy válaszolt a kérdéseimre, ezáltal egy magyar, zöld termékekkel foglalkozó céget, márkát ismerhettünk meg.

Ti vásároltatok már bármit a Mosómami webáruházban?