Kívánságlista | háztartás

Sziasztok! Eljött az ideje egy újabb kívánságlistás bejegyzésnek, ami ezúttal csupa hasznos háztartással kapcsolatos terméket fog tartalmazni. Az egyszerűség kedvéért a termékeket az Ikea honlapjáról kerestem meg és ezekről is fogom most beszélni, de ez nem azt jelenti, hogy konkrétan ezekre vágynék, hiszen van közte például olyan termék is, amit már tudom, hogy a Pepcoban…

Wishlist – Ikea, Jysk, Kika

Sziasztok! Sokatoknak talán nem meglepő az az információ, hogy idén saját házba költöztünk A.-val, ugyanis készült erről egy bejegyzéssorozat is a blogra – az Otthont keresünk posztokat a linkre kattintva tekinthetitek meg -. Ez azt is jelenti, hogy végre a saját ízlésünk szerint rendezhetjük be a házat, és bár előtte is együtt éltünk már, sok…