Illatviasz kollekció | 2018. szeptember

Sziasztok! Kicsit kevesebb, mint egy évvel ezelőtt írtam nektek arról, hogy akkor éppen milyen viaszok voltak a tulajdonomban – bejegyzés itt – , és arra gondoltam, hogy tök jó lenne közel egy év után ismét számba venni a kollekciómat. Ez azért kicsit hosszabb bejegyzés lesz, mert több darabom van jelenleg, mint tavaly volt, éppen ezért…

Air Wick Life Scents viaszok

Sziasztok! Régóta szerettem volna már egy összefoglaló bejegyzést írni nektek arról, hogy mik a tapasztalataim az Air Wick illatosított viaszaival kapcsolatban, azonban csak márciusban sikerült beszereznem a két tavaszi/nyári illatot, ezért tartott eddig. Azonban most már nem húznám tovább az időt, lássuk is, mi a véleményem ezekről a termékekről. Általánosságban az Air Wick Wax melt…

Yankee Candle vs. Kringle Candle

Sziasztok! A mai bejegyzésben – ismét – illatviaszokról lesz szó. Mint tudjátok, és olvastátok, az utóbbi időben kipróbáltam jó néhány Kringle Candle viaszt is, és arra gondoltam, készítenék egy kis összefoglalót azzal kapcsolatban, mik a különbségek a Kringle és a Yankee illatcsodák között. Szín  Talán ez az egyik legszembetűnőbb különbség a két cég között. A…

Kringle Candle viaszok | Pink grapefruit, Fresh lilac, Eucalyptus mint

Sziasztok! Az utóbbi időben annyi Yankee Candle újdonság került a birtokomba, hogy a Kringle Candle márka kissé háttérbe szorult. Ettől függetlenül azonban bőszen tesztelgettem néhány viaszt, így ma ezekről szeretnék mesélni nektek – név szerint a Pink grapefruit, a Fresh lilac és az Eucalyptus mint illatról lesz szó. Pink grapefruit Ez a legújabb szerzeményem, ami…

Yankee Candle Fall in love kollekció

Sziasztok! Ha ősz, akkor Yankee Candle őszi kollekció. Bár tavaly lemaradtam róla – igazából tavaly egyáltalán nem vásároltam új kiadású viaszokat -, idén azonban beszereztem három kollekció összes tartsját is, köztük a Fall in love darabjait is, amikről szólni fog a mai bejegyzés. Remélem nem bánjátok, hogy ez a bejegyzés csak most kerül ki, végül…

Viaszok – tippek, trükkök, tudnivalók

Sziasztok! Az utóbbi időben rengeteg illatviasz került hozzám. Teljesen rájuk kattantam, hiszen egyszerűen és olcsón varázsolhatjuk szuper illatúvá a lakásunkat általuk. A mai bejegyzésben egy kicsit összegezném nektek, miket is kell ezekről és a használatukról tudni. Figyelem: a mai bejegyzésben nagyon sokszor fog “elhangzani” a viasz, illatviasz szó, elnézést érte. 🙂 Mi az az illatviasz?…

Illatviasz-kollekció (2017. október )

Sziasztok! Már egy ideje készültem ennek a bejegyzésnek a megírására, azonban akárhányszor belekezdtem volna, mindig újabb viasszal bővült a gyűjteményem, szóval úgy döntöttem, várok kicsit még, és utána készítem el ezt a posztot. Lényeg a lényeg, hogy ez a bejegyzés nem azért készült, hogy dicsekedjek azzal, hány darab van a kollekciómban, szimplán én is szeretem…

Illatos viaszok a Notinon

Sziasztok! A napokban beszélgettem az egyik olvasómmal arról, hogy vajon hol lehet a legtöbb különböző márkájú illatos viaszt beszerezni, és abban egyeztünk meg, hogy valószínűleg a Notinon. Ez adta az ötletet a mai bejegyzéshez, melyben azt mutatom meg nektek, hány különböző márka viaszait vásárolhatjátok meg egyetlen webshopon keresztül.   Air Wick Life Scents wax melts…

Fluffy Towels vs. Clean Cotton

Sziasztok! A mai bejegyzésben két olyan Yankee Candle illatról lesz szó, amik abszolút kedvencek lettek nálam, ám az egyiket picit jobban megszerettem, mint a társát. Ha érdekel, melyikről is van szó, olvass tovább. Nem ismerek olyan embert, aki ne imádná a frissen mosott ruhák illatát. Az öblítőillat és a friss levegő keveredése számomra az otthont idézi…

Kringle Candle illatviaszok

Sziasztok! Először is hadd mondjam el nektek, hogy mekkora öröm ért pár héttel ezelőtt, ugyanis újraindult a blogos együttműködés köztem és a Notino ( volt Iparfümeria ) között. Ennek hihetetlenül örülök, hogyanis ez a cég volt az, amivel a legjobban élveztem ezeket az együttműködéseket a Lakkjegyzet alatt is, szóval készüljetek fel még több hasonló bejegyzésre.…