Sziasztok!

Bizony, elérkezett a december, ami számomra is összefonódik a karácsonnyal, az ünnepi készülődéssel. Ez a készülődés pedig nem az igazi illatok nélkül, azonban nem is kell lemondanunk róluk, ugyanis a Yankee Candle karácsonyi kollekciójában négy szuper alkalmi illatot találhatunk, amik még meghittebbé teszik ezt az időszakot. A mai bejegyzés róluk fog szólni, azaz a The perfect Christmas négy illatáról.

Miután relatíve sokáig teszteltem őket kialakult egy tetszési sorrend, így fogok végighaladni az illatokon.

Spiced white cocoa

“Meleg és kényeztető finomság örvénylő kakaóval, rajta egy réteg tejszínhabbal és egy csipetnyi szerecsendióval.”

A legfinomabb fehér csokoládé illat, amit valaha szagoltam! Krémes, lágy, égetés közben szinte érzem a számban a forrócsokit, annyira élethű. Erős illat, nagy teret is képes betölteni, de én ezt nem is bánom, hiszen egy nagyon finom vaníliás, tejszínes illattal van dolgunk. Sokaknak nem jött be, nekem a favoritom lett a négy közül, biztosan szerzek még be belőle egy-két viaszt.

Crackling wood fire

“Szerezz téli emlékeket egy meleg, cédrusfából rakott tűz körül, amely a szerecsendió és a meleg borostyán édes morajlásával szikrázik.”

Az előző illat abszolút ellentéte, füstös, bár kissé édeskés, mégis fűszeres, parfümös illat, ami bár nekem abszolút nem az égő tüzet juttatja az eszembe, mégis tetszik. Az illatintenzitás kellemesen erős, a borostyános vonalat pedig kifejezetten szeretem benne.

Christmas magic

“A klasszikus karácsonyi illatok – a balzsam és a fenyő – kifinomult fordulatot vesznek egy csipetnyi nyírfával és eukaliptusszal.”

Kissé meglepődtem, ugyanis a piros viasz alapján inkább süteményesebb illatra számítottam, azonban ez inkább egy fenyős-gyantás keverék. Nem rossz, sőt, igazából tetszik is, de mégsem vagyok vele teljesen megbékélve. Gyengén mentolos, “zöld”, ezáltal friss illatkompozícióról van szó, ráadásul a fenyő illatát is jól eltalálták, nekem picit mégis hiányzik belőle egy csipetnyi plusz, amitől tényleg egyedi lesz a viasz.

The perfect tree

“Ez maga a tökéletes fa– balzsam és erdei fenyő illatával és ünnepi, hóval fedett ágakkal.”

Tudom, hogy mennyire nehéz előállítani egy olyan fenyőillatot, ami nem emlékezteti az embert a wc illatosítókra, és sikerült is kiviteleznie ezt a Yankee Candle-nek, mégsem vagyok odáig teljes mértékben ezért az illatért. Alapjáraton egy gyantás, kissé citrusos, friss, tűleveles illatkompozícióról van szó, ami egyébként tényleg kellemes, azonban 20 perc égetés után eltelítődtem vele, kezdett fullasztó, kellemetlen lenni. Sajnálom, mert egyébként tényleg nem rossz illat, de nekem ez így már kicsit sok.

 

Mint látjátok, ismét elég vegyes lett a véleményem, de alapjáraton azt mondom, egy nagyon szuper kis kollekciót rakott idén össze a Yankee Candle, karácsony-rajongóknak abszolút kötelezővé tenném őket. 🙂 Ti próbáltátok már őket? Melyik a kedvencetek?